Miben más egy vízvezeték szerelő Budapesten, mint vidéken?

Miben más egy vízvezeték szerelő Budapesten, mint vidéken?

A fővárosban nyilván több nagyobb vízszerelő brigád tud megélni, hiszen a közel 2 milliós lakosság könnyen el tud tartani több vállalkozást is. Így nyilván Budapesten nagyobb a konkurencia, mint vidéken, de azért itt sem mindig olyan rózsás a helyzet. Mit értünk ez alatt?

Az a tény, hogy a vízvezeték szerelők Budapesten igen nagy számban dolgoznak, magában hordozza azt, hogy egyaránt vannak tényleg profi, illetve teljesen amatőr, mondhatni gyatra brigádok is.

A probléma pedig akkor kezdődik, amikor egy ügyfél egy sarlatán céget keres meg, majd a negatív élmény miatt nem lesz képes megbízni semmilyen szakemberben sem. Ez pedig azt eredményezi, hogyha sikerül is kihívnia egy jó vízvezeték szerelőt Budapesten, akkor meg fogja kicsit táncoltatni a szerelő idegeit, hiszen folyton kérdezget, szeretné “ellenőrizni”, hogy minden rendben folyik-e, persze úgy, hogy ő csak egy laikus, s továbbra sem ért az ilyesmihez.

Emiatt a fővárosban nagyon fontosak az ügyfél ajánlások, a pozitív tapasztalatok a megfelelő munkavégzés miatt, a pontos kiszállás, a hivatalos árajánlat, magyarul a professzionális hozzáállás, hiszen ez egy szolgáltatás.

S persze minél távolabb vagyunk a fővárostól, annál kevesebb számlát kapnak az ügyfelek, nemhogy árajánlatot, így a vidéki szerelés inkább közösségi hangulatú, mint amit a bürokratikus fővárosban tapasztalhatunk. Persze mindenhol vannak profi szakemberek, így a minőség szerencsére mindenhol hasonló.

Milyen következménye van, ha amatőr vízszerelő brigádot hívunk ki vidéken, és milyen, ha Budapesten futunk bele egy ilyenbe?

Miután a vidéki városok ritkán lakott települések a fővároshoz képest, így ott sokkal hamarabb híre lesz annak, ha valaki kókler szerelőt hív ki, hiszen egy kisvárosban gyorsabban terjednek a hírek az emberek között, mint a fővárosban.

Gondoljunk csak bele, egy több mint 2 milliós fővárosban szinte lehetetlen kideríteni néhány nap alatt, hogy melyik szerelő brigádok végeznek amatőr munkát, így jobb eséllyel kapnak újabb megrendeléseket anélkül, hogy rájönnének a gyanútlan ügyfelek az átverésre.

Vidéken a kevesebb ember miatt hamarabb lebukik az a vízszerelő, amelyik amatőr munkát végez, hiszen az ügyfélnél megvan a neve és a telefonszáma is. Ez pedig azt eredményezi, hogy gyorsan el tudja mondani az ismerőseinek, hogy még véletlenül se hívják ki ezt a kóklert.

Mivel vannak olyan kisvárosok, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, ha máshogy nem, de legalább látásból, így igen nehéz elbújnia a kókler szerelőnek egy kisebb városban, hiszen egyszerűen híre megy, hogy nem végez rendes munkát.

Budapesten emiatt pont, hogy a profi vízvezeték szerelőknek okoz ez gondot, mert az emberek már nem bíznak meg senkiben sem, mert egyszerűen képtelenség mindenkit leellenőrizni.

Budapesten egyre több vízszerelő brigád hirdeti magát a neten. Ez sem mindegy, hogy hogy történik

Mivel 2020-at írunk, így sok vízvezeték szerelő készíttet magának csinos weboldalt a fővárosban, hogy ott tudja bemutatni a lakosságnak, hogy milyen szolgáltatásokat vállal. Vannak már olyan site-ok is, amelyek még hasznos tanácsokkal is ellátják a látogatókat egy-egy blog bejegyzés segítségével vagy akár egy külön tudástár menüponttal.

Ahogy rengeteg ügyfelünk mesélte már, a szomorú valóság viszont az, hogy a weboldal gyakorlatilag nem jelent semmit. Miért? Mert találkoztak rengeteg olyan vízvezeték szerelővel, akinek csinos volt a weboldala, amiből azt hitték, hogy megbízható szolgáltatást fog nyújtani.

Amikor kihívták ezt a vízszerelőt, akkor viszont csalódniuk kellett, mert ahol kellett volna, ott nem bontott falat, ahol meg nem kellett volna, ott meg igen. Ezt tudjuk mi is tapasztalatból, mert mi javítottuk ki a botrányos szakmai hibát.

Emiatt azt szoktuk javasolni az ügyfeleinknek, hogy ne egy csinos weboldal láttán hívjanak ki vízvezeték szerelőt, hanem egy fórum vagy gyűjtőoldal segítségével, ahol az ügyfelek el tudják mondani, le tudják írni a tapasztalataikat az adott brigáddal kapcsolatban.

Ez azért jobb, mintha csak a weboldalakra hagyatkoznánk, mert a weboldalt általában nem a vízszerelő készíti, ő csak lead egy rövid bemutatkozást a szövegírónak és a weboldalkészítő cégnek, hogy körülbelül mit írjanak bele, majd amikor elkészült, rábólint, és gyakorlatilag nem is nézi meg többet a saját oldalát. Emiatt bárki leírhat bármit a weboldalára, attól még az nem feltétlenül fogja fedni a valóságot.

Mi a helyzet a vidéki vízszerelő weboldalakkal?

Ugyanezt vidéken lehetetlen lenne megcsinálni, hiszen ha valaki hazudik a weboldalán, annak hamar eljut a híre egy kisvárosban az emberek között. Vidéken ritkább is az, hogy például egy egyéni vállalkozónak weboldala legyen, mert a többség ajánlások útján szerzi a megrendeléseket, nem pedig hideghívásként, ahogy rengeteg vízszerelő csinálja Budapesten.

Persze vidéki székhelyű vízszerelő társaságoknak is vannak weboldalai, de azok általában profi munkát végeznek, többnyire nem a lakossági feladatokat látják el, hanem közintézmények és épülő társasházak, rendelők és irodák vízhálózat-kiépítésével, javításával foglalkoznak.

Aki viszont egyedül próbálkozik az interneten és vidéki, arra nem jellemző, hogy túlozna a weboldalán, hiszen kis közösséget szolgál ki, így számára is fontos a megbízhatóság.

Továbbra is azt tudjuk javasolni, hogy ajánlások és internetes fórumok, szakmai portálok segítségével válasszunk vízszerelőt, mert ott látjuk az eddigi ügyfelek véleményét.

Ki késik többet? A vidéki vagy a budapesti vízszerelő?

Egyik ügyfelünk már a harmadik vízszerelőt hívta ki, s nem azért, mert előtte kettő képtelen volt elvégezni egy egyszerű karbantartási munkát, hanem azért, mert gyakorlatilag folyamatosan lepasszolták az egyszerű munka miatt a már időpontra egyeztetett szerelők a munkákat.

Azt mondták elcsúsztak, majd holnap jönnek. Aztán nem jöttek, ment a telefonálgatás, majd az ügyfélnek elfogyott a türelme és kihívott minket.

Az irónia az, hogy mi folyton mondjuk mindenkinek, hogy egy csőtörést sokkal egyszerűbb megelőzni, ha rendszeresen, legalább évente végeznek a szakemberek karbantartást.

Ő is ezt akarta, de az előttünk kihívott szerelőket ez a fajta munka annyira nem érdekelte, így folyton lemondták az időpontokat.

Volt olyan eset is, amikor kihívott szerelőket a fővárosba egy ügyfelünk, és fél órával előbb érkeztek meg, de legalább telefonáltak előtte, hogy hamarabb tudnak menni.

A többség egyébként azt mondja, hogy itt a fővárosban aránylag időre kiérkeznek a szerelők, mert igyekeznek a kerületek alapján megadni az időpontokat, hogy aránylag gyorsan ki tudjanak érkezni.

Vidéken már kicsit más a helyzet. Pláne ott, ahol amúgy is nagyítóval kell keresni a jó szakikat. Ott általában 1-3 órás késéssel érdemes számolni, mert valamiért ott nem sietik el a munkát a szakik. Persze a profi brigádok ott sem késnek, inkább az egyedül dolgozó szakemberekre jellemző ez.

Keress minket bizalommal vízvezeték szerelőnek Budapesten, ha profi brigádra van szükséged!