Vízvezeték szerelvények – milyen lenne nélkülük az élet?
Míg régen a falvak, kisebb városok, sőt, a nagyvárosok is kutak segítségével oldották meg a lakosság vízellátását, addig ez ma már szinte lehetetlen lenne vízvezeték szerelvények nélkül. Nézzük meg, miért!
Régen teljesen normális volt, hogy az asszonyok a házon kívül lévő kúthoz jártak ki vízért, így a koszos pelenkák mosása bizony nem volt valami leányálom, ahogyan a mosogatás sem, hiszen vödrökkel, lavórokkal kellett a kúthoz kijárni tiszta vízért. Nem csoda, ha nagyanyáink nem bánják a vasárnapi ebéd utáni mosogatást, hiszen mi ez a régi időkhöz képest? Teljes komfort!
Viszont napjainkban már kútból nem nagyon fogyaszthatunk vizet, hiszen a talaj szennyezettsége miatt igen sok egészségügyi problémánk lenne, ha meginnánk a kutak szennyezett vízét. Emiatt kerültek kiépítésre először a nagyvárosokban, majd a kisebb településeken, végül pedig a falvakban a különféle vízvezeték szerelvények.
Ezek hármas feladatot látnak el, melybe beletartozik a víz beszerzése, a víz raktározása – a megfelelő előírások betartásával -, illetve a víz szétosztása.
Emiatt egy nagyobb város vízvezeték szerelvényeinek kiépítése bizony nem gyerekjáték, hiszen meg kell oldani például azt is, hogy a tűzoltóságnak megfelelő méretű víznyomása legyen, hogy tüzet tudjon oltani, illetve például figyelni kell arra is, hogy egy esetleges meghibásodás esetén hogy legyen kialakítva a rendszer, hogy a javítási munkálatok ne korlátozzák az egész város vízhasználatát, hanem csak egy kisebb területet.