Milyen kihívásokkal találkozhat egy vízszerelő a 20. kerületben?

Milyen kihívásokkal találkozhat egy vízszerelő a 20. kerületben?

Budapest 20. kerületéből rengeteg hívásunk szokott érkezni, hiszen itt egyaránt találhatóak családiházak, társasházak, illetve plázák, rendezvényközpontok és irodák is. A fákkal borított kis utcák miatt a környék igen barátságos és hangulatos, és még a parkolással sem megy el sok idő.

Ebben a kerületben számos alkalommal mentünk ki különféle kisebb és nagyobb vízvezeték szerelési munkálatokat végezni, így egyaránt kellett csapokat felszerelnünk, TECE WC tartályra cserélni a régi modellt, de több esetben kerestek fel minket csőtöréshez, illetve mosókonyha kialakításához is.

Egy vízszerelőnek a 20. kerületben emiatt szinte mindent illik tudnia, ami a szakmával kapcsolatos, mert itt a lakóházak és irodahelyiségek mind igényelnek időnként valamilyen átalakítást, javítást vagy karbantartást.

Mivel a lakosság többsége ebben a kerületben családi házban él, emiatt rengeteg konyhát és fürdőszobát alakítottunk át úgy, hogy az megfeleljen a lakók életviteli szokásainak. Így például voltak olyan házak, ahol a mosógépet a konyhába kötöttük be, míg más helyeken a mosókonyha kialakítása mellett döntöttek a tulajok. A többség így egyértelműen száműzni akarta e hangos szerkezetet a fürdőjéből.

Ez nem meglepő, hiszen vízszerelőként a 20. kerületben számos, helykihasználás szempontjából előnytelen módon kialakított házban jártunk már. Ahol nagyobb volumenű átalakítást, vagy vízvezeték felújítást, esetleg újratervezés miatti kialakítást kellett végeznünk, ott mindig nagy szerepet kapott az, hogy a hangos, zavaró gépek lehetőleg ne egy gyakran relaxálásra szánt helyen, például a fürdőkád mellett legyenek.

A fürdőben felszabadult helyet főképp tárolásra szokták használni, de előfordult, hogy zuhanytálcát, bidét, vagy még egy bojlert szereltettek fel a lakók. Ezt főképp az egyedi igények szokták meghatározni.

Ezért amikor frissen építjük ki vagy át a vízvezetékeket, mindig fel szoktuk hívni a figyelmet a praktikus helykihasználásra, illetve átbeszéljük, hogy ami még a papíron van, az milyen lesz a gyakorlatban. Ez nekünk is jó, hiszen nem kell átépíteni, ha közben jön rá a lakó, hogy mégsem így szeretné.

Szerző| 2018-11-26T07:29:38+00:00 december 3rd, 2018|Kategóriák: |Címkék: , |

Szerző: